Mi a liberalizmus?

A liberalizmus az emberi létet az emberi lények egyenlőségére és méltóságára, azaz szabadságjogaira építő rend. A liberalizmus nem a szabadosság és az öntörvényűség latinos neve, akkor sem, ha sokan úgy használják.

A demokraták és a humanisták gyakran vallják magukat liberálisnak, de a liberalizmus nem azonos a demokráciával, vagy a humanizmussal. Ha a liberális szót használjuk, akár egy-egy jelenség kategóriába sorolására, akár a mások, vagy a magunk meggyőződésének definiálására, nem árt, ha tudjuk, miről is beszélünk.

Úgy döntöttem, hogy kifejtem, mit értek liberalizmus alatt, mielőtt előző írásom miatt (Baloldali, vagy jobboldali? Konzervatív, vagy liberális?) pont rokonlelkek köveznek meg.

A liberalizmus társadalmi-kulturális értékrendszer, és nem mindig azonos azoknak a magyar pártoknak, vagy személyeknek az értékrendjével, akiket a közélet ma liberálisként definiál. Ugyanakkor nem árt tudni, hogy történelmi nagyjaink közül sokan, pl. Kossuth, Széchenyi, Deák liberális gondolkodók voltak.

A liberális Kossuthot például ma valószínűleg egyrészt borzasztó konzervatívnak tartanák a határon túli magyarok helyzete miatt, másrészt meg még nemzetellenesnek is, mert kipaterolná a koronát a parlamentből, és elutasítana minden, a köztársaság eszméjével ellentétes kezdeményezést.

Mi is tehát a liberalizmus?

A liberális gondolkodás az egyén elsődlegességét hangsúlyozza a közösséggel szemben, valahogy így:

Az emberi lények erkölcsi értelemben eleve egyenlő jogokkal rendelkeznek (tehát a liberális gondolkodás nem abortuszpárti!!!). Az emberi természet egyetemes sajátosságai jelentősebbek / mérvadóbbak, mint a társadalmi, vagy kulturális hatások.

Ezért a nacionalizmus (saját nemzetünk szeretete) önmagában ingatag, sőt veszélyesen kirekesztő is lehet, ha a mérleg másik serpenyőjében nincs ott a liberalizmus. Gondolom, ezért mondja Kopp Mária, hogy a “liberális nacionalizmus” volna a kívánatos rendszer, azaz az idegenek számára nyitott társadalom, amely azonban a közösségi kohézió megőrzésére nemzeti értékekkel azonosítja magát. Jöhetnek az idegenek, de olvadjanak be, és legyenek magyarok (ahogy Amerikába is bevándorol a sok idegen, és saját identitása szabad megtartása mellett betagozódik, beolvad az amerikai társadalomba). Ez a különbözőség erőt ad egy társadalomnak, nem pedig széthúzza.

A liberalizmus az emberi létet az emberi lények egyenlőségére és méltóságára (azaz szabadságjogaira) építő rend. Rend, és nem káosz, nem szabadosság, nem öntörvényűség. A liberális gondolkodású ember nem tekinti kisebbrendűnek a fogyatékosokat, a betegeket, a társadalom számára kevésbé hasznosakat, és ismétlem, alapból a liberális elv nem lehet abortuszpárti, mivel az abortusz során az egyik ember korlátozza a másik ember szabadságát azzal, hogy megfosztja őt az életétől.

Viszont az következik belőle, hogy nem hatalmi szóval kell betiltani az abortuszt, hanem mindent meg kell tenni az ellen, hogy a nők nem kívánt módon teherbe essenek, és hogy a szorult élethelyzetben levő nők a magzatuk elpusztítását lássák a legkevésbé szörnyű megoldásnak. A hatalmi erőszakkal való betiltás következménye nem az, hogy kevesebb lesz az abortusz, hanem az, hogy titokban és magánúton kísérleteznek vele azok, akik nem látnak más kiutat. Aki kötőtűt szurkál magába, annak nyomorék lehet a gyereke, vagy maga is belehalhat.

A liberális gondolkodás számol az érdekei és szükségletei által vezérelt emberi természettel, és nem olyan naív, hogy azt higgye, tiltással megszüntetheti, vagy csökkentheti a problémát (Lásd Románia: 30 %-al csökkent az abortuszok száma, amióta nem tiltják, de felvilágosítanak, és kapható gumióvszer, meg tabletta.) Még tovább csökkenne, ha az örökbeadás jó alternatíva lenne. Czeizel ezen dolgozott, amiért majdnem lecsukták.

Homoszexualitás-párti sem a liberalizmus; egyszerűen azt mondja, hogy csak azért, mert valaki eltérő, esetleg társadalmilag kevésbé hasznos, vagy kívánatos módon akar élni, ne fokozzák le, ne fosszák meg emberi jogaitól! Ennél nem mond többet, sem kevesebbet. Nem mondja, hogy a homoszexuálisok házasodjanak, vagy gyerekeket nevelhessenek, és azt sem, hogy a homoszexualitás ugyanolyan természetes megélése a szexualitásnak, mint a férfi-női kapcsolat. A liberalizmus azt mondja, hogy szexuális szokásai miatt nem lehet valakit büntetni, vagy kiközösíteni addig, amíg jogainak gyakorlásával más embereket nem akadályoz jogainak gyakorlásában.

Liberális elv továbbá, hogy az ember (egyén) sorsa ne legyen összekötve az állammal, azaz ne lehessen neki kiszolgáltatott, az állam ne ölethesse meg, ne vehesse el tőle a tulajdonát, ne férkőzhessen a magánéletébe, ha az államérdek úgy kívánja. Mert a közösség (állam) érdeke nem előbbrevaló az egyén érdekénél (így válna védetté a közösség minden tagja).

Liberális elv az állam és az egyház szétválasztása is. Az államnak ne legyen hatalma az egyházak és más civil szervezetek fölött, az egyházak és más civil szervezetek ne állami forrásból éljenek, hanem az őket alkotó egyének tartsák el őket. Így az egyházak nem válhatnának az állam kiszolgálóivá bizonyos politikai helyzetekben, és az államnak nem lenne kézenfekvő eszköze a nélküle életképtelen egyházak megszorongatására.

Szerintem az államnak ugyanezen az alapon az iskolák fölött sem lenne szabad uralkodnia, mert az állam által eltartott “ingyenes” iskola az állam érdekei szerint szűrheti, befolyásolhatja, hogy ott mi hangzik el, és mi nem. Az intellektuális szabadság, az igényes oktatás megvalósulásának egyik akadálya az iskolák állami függése - ezért nem tartom helyesnek, hogy Magyarországon sokan emberi jognak tartják és követelik az ingyenes oktatást. Ez csak egy becsületes, önérdekmentes, jóságos és gazdag állam esetében volna kívánatos. Egy értékhiányban szenvedő társadalomban egy szegény államnak kiszolgáltatni az oktatást kis nemzeti tragédia.

Az állam tehát ne uralkodjon az emberi szellem fölött, se az egyházak, se az oktatás tekintetében. Szerintem ez az emberi jog, a hozzá tartozó felelősséggel, hogy tudniillik el kellene tartani ezeket az intézményeket, és nem az, hogy az állam gondoskodik, mi meg azt esszük, amit szegényes konyháján megfőz.

A liberalizmusnak, mint minden átfogó eszmedoboznak, persze rengeteg történelmi és helyi irányzata volt és van. A keresztyén szemléletek közül például a protestantizmust liberális irányzatnak tartják a filozófusok. Az antiklerikanizmus liberális gondolat. A pápaság korlátozó, akadályozó hatalmának megdöntése, és minden ember kezébe Biblia a saját nyelvén - liberális gondolat.

Az, hogy a szabadsághoz természettől fogva minden emberi lénynek joga van, szintén liberális gondolat.

A liberalizmus további jellemzői még: az objektív és a szubjektív elkülönítése - ez biblikus gondolat, és e ponton látszik például, hogy a humanizmus nem a liberalizmus gyermeke. A liberális gondolkodás szerint van ugyanis objektív valóság, a humanizmus szerint pedig minden szubjektív, illetve mindegy, mi van odakünn, az a lényeg, hogy te mit hogy élsz meg. A liberalizmus elkülöníti a tényt és az értéket egymástól. Azt vallja, hogy a világ megismerhető, és amit nem ismerünk, annak a léte még tény, ha ott van, vagy úgy van, ahogy van, azaz önmagában. Viszont az ember át is alakítja a világot, tehát az ész fölötte áll a jelen valóságnak.

A liberális politikai gondolkodás szerint az állam feladata azon feltételek megteremtése, amelyek között az egyének megvalósíthatják céljaikat. Az állam van az emberek szolgálatában, nem az emberek az állam szolgálatában (kiszolgáltatva a húsosfazékhoz közelebb ülőknek).

A kádári szocializmus örökségeként Magyarországon még a protestáns keresztyénekben is rossz érzéseket kelt ez a gondolat. A liberalizmus egyensúlyát veszítve rosszra is vezethet, mint minden, ami emberi: a nemzetek történelme, beállítottsága szerint lett belőle anarchizmus (forradalmi humanista Franciaország), “önmegvalósító” kultúra (nemzeti szocializmustól szabadulni vágyó Németország, Freud segédletével), de jelentheti pusztán a személyes függetlenség érzetét és felelősségét (konzervatív, protestáns Anglia), vagy a szabad vállalkozás korlátlannak hitt lehetőségét (Amerika).

A liberális idea szerint aki törvényt ad önmagának (protestáns vonás a katolicizmus ellenében), az képes túllépni helyzetének kötöttségein, és uralni a jelent, hatással lenni saját jövőjére - de ez a szabadság is, mint a szabadság általában, csak a felelősséggel együtt értelmezhető!

E szemlélet ellentéte az, amikor valaki úgy érzi, nem felelős a sorsáért, vele csak úgy történnek a dolgok, életét a sors irányítja… lázonghat ugyan a sors / körülmények ellen, de alapjában véve tehetetlen, tehát nem is felelős azért, hogy milyen élete van, vagy hogy milyen morál szerint cselekszik. A liberális szemében tehát a világ nem a sors szeszélyeinek kiszolgáltatott hely, ahol az ember reménye a jószerencsében merül ki (a remény forrása pedig a horoszkóp, az inga, a jóslás, a homeopátiás szerek, a parapszichológia, vagy a hatoslottó), hanem a lehetőségek világa, azaz felelősséggel, következményekkel, de alakítható a világunk, mivel racionális törvényszerűségek uralkodnak benne, nem a káosz.

A liberális gondolkodás szerint az ember érdekvezérelt lény. Ez összecseng azzal, mint amikor a Biblia azt mondja, hogy az ember bűnös; és ellentétes azzal, amikor a humanizmus azt mondja, hogy az ember jó. A liberalizmus tehát az emberi természet eme alapvető felismerése szempontjából is biblikusabb, mint bármelyik más ma forgalomban lévő eszmei, politikai irányzat. A gyerekneveléshez is másképp lát hozzá az, aki jónak tekinti a gyereket, és az önmegvalósító, minél korlátmentesebb kibontakozását tűzi ki céljául, mint az, aki nem állítja őt ilyen angyali piedesztálra. A reálisan gondolkodó szülő felfogja, hogy a gyerek alapvetően önmagát “szereti”, és akárcsak egy kutyakölyköt, eleinte csak saját érdekei mentén lehet nevelni, azaz motiválni olyan együttműködésre, amiből később neki is jó származik. Ld. A gyermek: tiszta lap, vagy csiszolatlan gyémánt? A “bűnös” embert, amikor Istent nem látja, a saját érdekei és a szükségletei indítják cselekvésre. Ezt felfogja a liberalizmus, és ésszerűen számol vele.

liberális, liberalizmus, humanizmus, demokrácia, konzervatív, protestáns