Homeopátia és józan ész
2009. február 19. - Dr. Dabóczi Kálmán
Hihetünk-e a dinamizált életerőben?
„… az orvost sok veszély környékezi. Köztük a legnagyobb, hogy a hypotesisét, ha az néhány esetben látszólag bevált, nem ideiglenesen és kétes értékű segítségnek, hanem igazságnak tekinti és azt, amit belőle levon, tovább alkalmazza anélkül, hogy elfogulatlan bírálat tárgyává tenné…”
Dr. Korányi Sándor (1866-1944)
A homeopátia az alternatív természetgyógyászat napjaink egyik legdivatosabb és egyben legvitatottabb ága.
Kérdés: Mellette vagy ellene?
Sokan fordulnak az ún. alternatív gyógymódok, s így a homeopátia felé. Érvelésük logikus:
„A hagyományos orvoslás túlzottan antibiotikum központú, így marad a homeopátia gyengédsége.”
„Miért ne használnám, ha egyszer működik?!”
„Te nem tennél meg mindent, ha beteg a gyereked?”
„Én semmiféle ’hókuszpókuszt’ nem csinálok a gyógyszerek felett, így mi köze az egésznek az okkultizmushoz?”
„Igaz, hogy még nem ismerjük a működési elveit, de ettől még nem lesz okkult.”
Eddigi tapasztalatom azt mutatja, hogy a homeopátiához fordulók krónikus információ-hiányban szenvednek. Senkivel sem találkoztam, aki úgy vette volna be szereket, hogy előtte komolyabban utánaolvasott volna. Ez részben érthető is, hiszen a módszer tudományos mezbe öltöztetése és a készítmények megjelenése révén megtévesztésig hasonlít a hagyományos gyógyszerekhez, gyógymódokhoz, s ezért az ember kevésbé fog gyanút.
Az alapvető ismeretek megszerzése és azok felelős értékelése elől gyakorta az orvosok is megfutamodnak, arra hivatkozva, hogy “ha nincs is benne hatóanyag és hisznek benne, akkor nagy kárt nem csinálhat”, és szemet hunynak a csúsztatások felett. Más orvosok egzisztenciális menekülési útvonalként, kiegészítő jövedelem-forrásként vagy esetleg spirituális pótlékként tekintenek az “alternatív” természetgyógyászatra, s azon belül is a homeopátiára.
Mi az oka e sajátos tudomány- és világszemléletet hirdető módszer népszerűségének?
Rák Kálmán professzor szerint az, hogy a tényeken alapuló világkép, hideg, nem olyan vonzó, mint a misztikum, az irracionalizmus és az áltudományok rejtett (okkult) tanai, „csodái”.
Sokan a „kegyetlen” XIX. századi orvostudományt okolják a folyamatok beindulásáért, de a személyiségi jogok beteges félreértelmezése, a páciensek spirituális irányítottsága, egyfajta alternatív vallás utáni vágy és nem utolsó sorban pénzügyi, üzleti szempontok is közrejátszanak a homeopátia hazai térnyerésében.
Ismerkedjünk meg higgadt fejjel a “természetgyógyászat királynőjének” aposztrofált holisztikus gyógyítási rendszerrel, a homeopátiával!
A továbbiakban áttekintjük, hogy honnan ered a homeopátia sajátos világnézetet tükröző mozgalma, s melyek a legfontosabb elvei, tanai?
Bemutatjuk a homeopátia alapelveit „homeopátia-párti” forrásokra támaszkodva, mert így kivédhető a várható vád, miszerint a homeopaták nem is ezt vallják.
Felvázoljuk a természetgyógyászat természettudományos kritikáját, filozófiai gyökereinek és szellemi környezetét, majd megnézzük, milyen viszonyban áll európai kultúránk és értékrendünk alapja, a Biblia értékrendjével.
Arra a kérdésre keressük a választ, hogy megállja-e helyét a homeopátia a józan ész, a természettudomány és a morális gondolodás előtt, vagyis elfogadhatjuk-e alkalmazását és reklámozását?
forrás:
Dr. Dabóczi Kálmán: Hihetünk-e a dinamizált életerőben?
homeopátia, természetgyógyászat, alternativ gyógymódok, homeopátiás szerek, energia, életerő, holisztikus gyógyítás
Áltudomány - további bejegyzések:
- Homeopátia és józan ész
- Homeopátia: hipotézisek és hitvallások
- "Az árnika tud valamit..."
- Homeopátiás készítmények: a felhasznált anyagok érdekességei
- Homeopátiás szerek előállítása - "potenciálás"
- Homeopátia: mi a „megfelelő” szer?
- Mi hat a homeopátiás szerekben?
- Homeopátia: Tényleg működik?
- Húszmillió dolláros kacsamáj: Oscillococconium
- Homeopátia: tudomány, vagy világnézet?
- Homeopátia, mágia, okkultizmus
- Inkább tiszta vizet öntsünk a pohárba!

Vélemények
Írd meg a véleményed!