A szülő iránytűje

Szülői érzelmeinket sokféle vágy színezi, melyek gyakran ellentmondásosak – ha szembenézünk velük, még nevethetünk is magunkon.

Mert felgyorsult világunkban nem csoda, ha arra vágyunk, hogy a gyerekünk

• Legyen jó és nyugodt, hogy ne legyen elviselhetetlenül fárasztó hely az otthonunk;
• Legyen okos, nyílt és bátor, főleg mások előtt, hogy büszkék lehessünk rá;

Tovább is van

Fegyelmezés: okos szeretet

Minden gyermeket nevelnek szüleinek reagálásai és cselekedetei, vagy azok hiánya.

“A legtöbb szülő „nevelése” eléggé kiszámítható. Túljutnak a bemelegítő fenyegetési gyakorlaton – amelynek során ingerültségük fokozódik –, majd haragjuk szándékot szül, hogy az őket ért sérelmet megtorolják a gyermeken. Ami ezután következik, az erőszakoskodás…” Michael Pearl

Ha nem nevelsz tudatosan, hanem azt várod, hogy gyermeked “kinője” a kezdeti önzést, és csak arra törekszel, hogy közben ne rontsd el, ne okozz neki lelki sérülést… akkor is nevelsz. Azok az spontán szülők is nevelnek, akik gyermeküket csak alkalmanként igyekeznek kordában tartani, amikor már nagyon betelik a pohár, és teszik ezt vérmérsékletüknek megfelelően morgolódó megjegyzésekkel, fenyegetéssel, megfélemlítéssel, veszekedéssel, dühkitöréssel, esetleg alkalmankénti pofonokkal.

A nyafogásra például egyetlen gyereket sem kell rászoktatni. Magától és törvényszerűen megjelenik, ha a gyerek rájön, hogy ez a viselkedés alkalmas arra, hogy a szülő figyelmét felhívja, és időnként még arra is, hogy megszerezze a szülőtől vágya édes tárgyát. Tovább is van