Kürtös kalács

Zilahy Ágnes: Valódi Magyar Szakácskönyv, 1892

Egy kiló finom liszthez használjunk 6 egész tojást, egy nagy kanál irós-vajat, 3 deka élesztőt, 3 negyed liter meleg tejet, kevés czukrot és megfelelő sót. Ezeket jól fel kell egyeliteni, illetve legalább egy óra hosszáig dagasztani, mert különben ragacsos lesz. A tészta inkább kemény, mint lágy legyen.

Ha félig meg kelt már a tészta, akkor meg lehet kezdeni a sütését. E tésztát, szabad tüznél parázs mellett kell sütni; de sütőben is kihozza némelyik.

A kürtös-kalács sütése e czélra készitett hosszunyelü fán történik. Ezt a fát előbb jól át kell forrósitani, aztán az ujjnyi vékonyan, kéz között sodrott hosszu tészta szálakat egy más személy segélyével sodorjuk a fára szép rendben, egymás mellé, hogy hézag ne maradjon. Mikor a fa egészen tele van göngyölve tésztával, kissé lapogassuk össze kézzel.

Tojás fehéréből verjünk habot és habba mártott tollal kenjük be, majd hintsük be czukros mandulával és a mandulát kézzel tapogassuk bele.

A kürtös-kalácsot akár sütőben akár szabad tüz mellett sütjük, mindkét esetben folytonosan forgatni valamint meleg zsirba mártott tollal locsolgatni kell mindaddig, a mig szépen egyenlően megpirul, mert ez annak a jele, hogy készen van.

Mikor elkészült, a fa végét kissé asztalhoz kell ütni; ugy lehet szépen, egy darabban levenni a fáról. A kész kürtös-kalácsot meleg helyre, ruha közé kell tenni, a mig mind kisül. A kürtös-kalácsot lehet mandula nélkül is sütni, ugy, hogy csakis czukros tojás sárgájával kenjük be.

kürtös kalács, kürtős kalács receptje


Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • blogtercimlap

2 comments to Kürtös kalács

Szólj hozzá!

 

 

 

Használható HTML kódok

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>