MIKOR kezdjen idegen nyelvet tanulni a gyermek?

Minél korábban kezdődik el a nyelv játékos és intenzív tanulása, annál könnyebben és gyorsabban lehet eredményt elérni – mindenképpen legalább egy-két évvel az iskolaérettség előtt kellene megalapozni az idegen nyelvet. A megalapozás az akcentusmentes kiejtést és a nyelv sajátos logikai rendszerének elsajátítását jelenti, az életkornak megfelelő szinten.

Akár az anyanyelvvel párhuzamosan (pl kétnyelvű családokban), akár kis időeltolódással (pl más országban, vagy más nyelvű bébiszitterrel, angol vagy német óvodában - iskolában).

Kutatók szerint az egészséges kisgyermek agya bármikor képes megbirkózni párhuzamosan két, vagy több nyelv elsajátításával (gondoljunk csak a különböző anyanyelvű szülők kétnyelvű gyerekeire).

Születéskor olyan korlátlan, konvenciók nélküli fonetikai bázis áll rendelkezésünkre, mely lehetővé teszi, hogy bármely nyelv anyanyelvünkké válhasson. Csecsemőként tehát nyelvileg “univerzálisak” vagyunk. Az első életév második felében a baba gőgicsélése már egyre inkább a hozzá beszélőktől hallott beszédhangokra korlátozódik.

A kisgyermek még képes bármilyen nyelv tökéletes logikai és fonológiai (kiejtésbeli) elsajátítására. A negyedik- ötödik életév között megsokszorozódik az idegsejtek összeköttetése az agyban. Ha a család nem kétnyelvű, a gyereket érdemes legkésőbb 4-5 éves korában “nyelvi környezetbe mártani”, ahol az új nyelvet állandó személyhez kötheti, aki anyanyelvi szinten és kiejtéssel beszéli az adott nyelvet.

Az első “biológiai sorompó” 6-7 éves korra, az iskolaérettség elérésére tehető. Ekkor a hallott “új” beszédhangokat már az addig megismert hangokhoz társítják a gyerekek (”dobozolnak”, az új nyelv számukra ismeretlen hangját úgy hallják, mintha az idegen nyelven beszélő a saját nyelvükből ismert egyik hangot ejtette volna ki, csak egy kicsit másképp…) Eddig mindenképpen meg kell kezdődnie az új nyelv elsajátításának ahhoz, hogy az teljesen sikeres legyen, vagyis az illető majd folyékonyan, és hibátlan kiejtéssel beszéljen.

A második kritikus időszak a pubertás kezdete körül van - ez az egyéni különbségeket figyelembe véve körülbelül 10-12 éves kort jelent. Ha eddig nem ér valakit megfelelő nyelvi inger, soha nem fogja életkorának megfelelő szinten birtokolni a nyelvet. A pubertás kezdetekor a gyermek elveszíti különleges nyelv-elsajátító képességét. Az agy elveszíti azt a rugalmasságát, mely a nyelv új hangjainak, és a szokásostól eltérő logikájának elsajátításhoz szükséges, hiszen az anyanyelv birtokában már nincs szükség akkora “befogadóképességre”. Emiatt lehet az, hogy gyermekünk akcentusmentesen és biztos nyelvérzékkel csak akkor lesz képes idegen nyelveket beszélni, ha a pubertáskor beköszöntése előtt éri az anyanyelvtől eltérő intenzív nyelvi hatás.

Saját családi tapasztalataim (érdekességképpen):

Logopédusként érdekes volt megfigyelni saját gyerekeim anyanyelvi beszédfejlődését, majd idegennyelv elsajátítását.

Első lányom, Noémi felnőttektől körülvéve gyorsan elkezdett beszélni (az anyanyelvén). Egyévesen mondta az első szavait, egy hónap múlva pedig már 90 olyan szót mondott, amit anyukáján kívül mások is felismertek. Másfél évesen rövid mondatokban folyamatosan beszélt, két évesen pedig már egész érdekes dolgokat mondott és kérdezett. Annának már már ott volt Noémi, aki hajlandó volt szavak nélkül is kitalálni a gondolatait és teljesíteni minden kívánságát. Ő is egyévesen kezdett szavakat mondani, de kényelmesebb volt a haladással. Két éves korára azért Anna is folyamatosan, mondatokban, és majdnem tisztán beszélt.

Volt különbség a gyerekek idegennyelv elsajátításában is, ami szerintem annak volt köszönhető, hogy nem ugyanakkor kezdték: Noémi 4,5, Anna 5,5 évesen került angol nyelvű iskolaelőkészítőbe (GGIS). Noémi egy fél évig nem szólalt meg, de a tanító nénik megnyugtattak, hogy mindent ért, ami szükséges. Amikor megszólalt, mindannyiunkat meglepett azzal, hogy milyen sokat tudott, és amit mondott, azt helyesen és jó kiejtéssel mondta. Anna, aki csak 5.5 évesen, az utolsó óvodai évében került idegen nyelvi iskolaelőkészítő osztályba, kezdettől fogva próbált beszélni, így eleinte a másik nyelvet utánozva halandzsázott, majd a halandzsa folyamatosan cserélődött ki igazi szavakra, kifejezésekre, mondatokra.

Az ő kiejtése csak kb. 2 év után vált tökéletessé (eleinte túlkompenzált, tudatosan törekedett a megfelelő hangzásra – jól és szívesen beszélt, de valószínűleg a tudatos igyekezet miatt nem teljesen hangzott anyanyelvinek); a 4,5 évesen idegen nyelvi környezetbe került gyerekem viszont már az első szavaktól kezdve jól utánzott; természetes módon, akadály nélkül tudta képezni a számára új hangokat.

Otthon következetesen mindig magyarul beszéltünk, és soha nem is “gyakoroltuk” velük az iskolai nyelvet. Nem engedtem meg nekik, hogy a testvérek otthon egymással angolul beszélgessenek, és azt sem, hogy a beszédükbe kényelemből az iskolában megszokott angol kifejezéseket keverjenek. Erre csak az elején kellett odafigyelni, néhány hónap után megszokták. Noha belső gondolkodásuk fokozatosan kétnyelvűvé vált, az otthon nyelve továbbra is a magyar maradt. Később nem kellett ezzel “szigorúskodni”.

Könnyedén megtanultak magyarul olvasni. Az iskolában csak angolul tanultak, otthon pedig szívesen olvasták a koruknak és érdeklődésüknek megfelelő magyar könyveket, később a megkapták tőlem a magyar irodalmi és történelmi olvasmányokat. Az alsó tagozatot magántanulóként magyarul is elvégezték (kitűnőre), ez heti kétszeri külön programot, és néhány óra hétvégi tanulást jelentett, valamint év végi vizsgákat. Ma írásban is jól fogalmaznak mindkét nyelven, de a betűket az angol rendszerben megtanult módon írják. Ebbe szándékosan nem avatkoztam bele annak idején, mert egy 6 éves gyereknek bármilyen írott betű komoly finommotor-kordinációs teljesítmény.

Mindketten “anyanyelvi” szinten fejezik ki magukat magyarul is és angolul is, és akcentusuk sincs egyik nyelvben sem.

További érdekes, és szerintem példamutató adalék: ebben az iskolában a választható továbi idegen nyelv előtt 2 évig kötelező a latin, ami rengeteget segít a nyugati nyelvek szerkezetének megértésében, az ismeretlen, új szavak “kitalálásában”. A latin alapozás után mindkét lány franciát tanult idegn nyelvként az iskolában, Noémi még a  Francia Intézetbe is  járt, mert szeretett volna jobb szintet elérni. Nemcsak az ő példájukból, hanem sok más két-vagy többnyelvű gyereket ismerve azt látom, hogy még az iskolai órák keretében tanult idegen nyelvet is könnyebben befogadja az, aki legalább két nyelvet beszél anyanyelvi szinten. Szerintem ez nem őstehetség, vagy természetes IQ kérdése, hanem az időben és a megfelelő módszerekkel történt tanulás eredménye.