Testi fenyítés: mikor nevelőeszköz, és mikor bántalmazás?

“A gyermek várja az irányítást, ugyanakkor ragaszkodik hozzá, hogy szülei kiérdemeljék rá a jogot.”
- Dr. James Dobson

Családi jeleneteket látva, nevelésről beszélgetve lépten-nyomon tapasztalom azt a jóindulatoktól vezérelt, de bénító káoszt, amely jelenleg szülői fejekben a fegyelmezéssel, testi fenyítéssel, szülői erőszakkal, bántalmazással kapcsolatban fellelhető.

Sok gondos és szeretetteljes szülő, aki a gyermeknevelés feladatát komolyan veszi, a kicsi gyermek fegyelmezésére a testi fenyítés egy speciális formáját tekinti a legmegfelelőbb nevelőeszköznek. Ugyanakkor - jogosan - társadalmunk egyre kevésbé tűri a gyermekek bántalmazását, a verést, a pofozkodást és a hasonló durva szülői magatartást.

A szeretetben történő következetes fegyelmezés, és a gyermekbántalmazás összemosásának elkerüléséhez szeretnék hozzájárulni e fogalmak tisztázásával.

Milyen “testi fenyítés” minősül bántalmazásnak?

• Indulatból, haraggal, vagy ellenséges hidegvérrel történő súlyos ütlegelés, rugdosás, és egyéb megfélemlítő, durva megnyilvánulás a gyerekkel szemben.
• A bántalmazás során szülő saját indulatait vezeti le. A cselekvés a gyerek ellen irányul, és a szülőt ért vélt, vagy valós sérelem megtorlását szolgálja.
• A bántalmazó szülő számára a konfliktusok feloldásának jellemző módja a szóbeli, vagy testi erőszak. Az ilyen szülő mentalitása: aki kellemetlenkedik, annak odacsapok.
• A bántalmazás minden formája lelki sérülést okoz. Minden olyan fenyítés, ami testi sérülést okoz, bántalmazás.

A lelkiismeretes szülő által fegyelmezés gyanánt alkalmazott testi fenyítés jellemzői

• Csak olyan szülő alkalmazhatja eredményesen, aki nem hajlamos az agresszív viselkedésre, és akinek szeretetteljes, bizalmas kapcsolata van a gyermekével;
• Tanítás (nem fenyegetés) előzi meg;
• A gyerek tudatos ellenszegülésekor azonnal sor kerül rá: a kicsi gyerek megtanulja, hogy ellenszegülésének mindig van következménye, és nem kell szorongva várnia a “büntetésre”;
• Nyugodt, szeretetteljes hangulatban történik;
• Biztonságos helyre kapja a gyermek (popsi, comb, vagy kézfej), soha nem váratlanul, és soha nem olyan mértékben, hogy az enyhe bőrpírnál komolyabb testi sérülést okozzon;
• Elegendő fájdalmat okoz ahhoz, hogy jelentősége legyen a gyerek számára (ez gyerekenként nagyon vátozó) - de nem nagyobbat;
• Nem kíséri semmilyen hirtelen, vagy indulatos szülői viselkedés, ami megijeszti a gyereket;
• A fenyítés után a szülő nem hagyja magára a gyereket, hanem megnyugtatja;

A fenti szabályok betartásával alkalmazott testi fenyítés kezdetben (jellemzően másfél éves kor körül, kb. 5 éves korig) része lehet a belátásra még nem képes kicsi gyerek szeretetbe ágyazott következetes nevelésének, de önmagában nem jó, sőt káros.

Társadalompolitikai törekvés a testi fenyítés száműzése

Sokszor hallom: “Ha megütsz egy gyermeket, erőszakos felnőtt lesz belőle.”

A testi fenyítést minden formájában kiiktató nevelés támogatói a saját tapasztalataik alapján ítélnek meg másokat. Gyermekeiket csak akkor ütötték meg, vagy éreztek kísértést arra, hogy megüssék, ha dühösek voltak. Igazuk van, mert az az erőszakos magatartás, amire ők gondolnak, valóban azt okozza, hogy a gyermek felnőtté válva erőszakot fog alkalmazni konfliktusai megoldására.

De ők valószínűleg soha nem ismerték meg azt a feltétel nélküli szereteten alapuló meleg és következetes lelkületet, amely a helyes fegyelmezést alkalmazó szülők családjait jellemzi. Mivel soha nem láttak ilyet, nem tudnak az önuralom és a szeretet mélységeibe hatolni, ami ezeket a harmonikus családokat motiválja. A baj az, hogy sok ember végső indulatában esik a neki bosszúságot okozó gyereknek, amikor már minden mást megpróbált, és elszakadt a cérna… és ezt sokmindennek nevezhetjük, de nem a fegyelmezés része, az biztos. A “testi fenyítés” harcos ellenzői azt látják, és valójában az ellen küzdenek, amikor valaki önérdekből, és önkorlátozó szabályok nélkül, zabolálatlanul folyamodik a verés valamilyen formájához.

A gyermek szeretete, nevelése, és fegyelmezése is szülői feladat

“Egy gyermek nem örökli a helyes hozzáállást, hanem azt sajátítja el, amit megtanítunk neki.” - mondja Dr. James Dobson pszichológus. Naiv az a szülő, aki azt képzeli, az ő gyermeke “majd kinövi” az önző, vagy dacos viselkedést, és idővel automatikusan nagyszerű ember lesz belőle.

Szidással vagy ütlegeléssel ugyanúgy nem lehet megfelelő belső hozzáállást kialakítani egy gyermekben, mint a család kutyájában. Ahol a tanítás hiányát a fenyítés mennyiségének növelésével, rémületkeltéssel, idegeskedéssel, és különféle megtorló büntetésekkel pótolják, ott kezdődik a kiszolgáltatott gyerekek lelki, vagy testi bántalmazása.

Kultúránk és értékrendünk alapja, a Biblia azonban számos helyen hangsúlyozza, hogy a gyerekek fegyelmezése szülői feladat. Íme egy a sok erre vonatkozó bibliai utalás közül:
“Fegyelmezd fiadat, akkor nyugodt lehetsz felőle, sőt örömöt találsz benne!” (Példabeszédek 29:17)

Saját rossz tapasztalatok is okozhatják, hogy valaki nem tudja fegyelmezni a kicsi gyerekét. Felidéződhet benne egy féktelen, zsarnok apa emléke, vagy más erőszakos, durva emberi bánásmód. Talán meg is fogadta: „Én soha nem leszek olyan, mint az apám volt. Szeretni fogom a gyermekeimet. Ők nem fognak félni tőlem, mint ahogy én féltem az apámtól.” Durva apja nemcsak a lányának okozott sérülést, hanem lánya gyermekeinek is.

Akiket gyermekkorukban haragos indulatból vertek, csakis a haraggal, a végső szülői tehetetlenséggel tudják magyarázni, ha valaki fenyít egy gyermeket. Ha ezek az élmények bénítanak meg, talán elérkezett az ideje annak, hogy felnőttként lezárd a múltat.

“Egy gyermeket tanítani kell az önmérséklet gyakorlására, mielőtt lelkiismerete részlegesen működésbe lép. Ha ugyanis erőszakot követ el nyiladozó lelkiismeretén, és ezt folytatja a teljes érettség eléréséig, az lesz a helyzet, hogy a vágyai kielégítése lesz gondolkodásának és cselekedeteinek mozgatórugója, még mielőtt felelősségérzete kifejlődött volna.”
- Michael Pearl

Mert korlátokra szükségünk van. Milyen gondtalanul végigsétálunk egy bérház függőfolyosóján, ha a helyén van a korlát! Nem is gondolunk rá. Ha azonban korlát nélkül kellene végigmennünk ugyanazon a folyosón, elfogna bennünket a szorongás: leesek, ha nem vigyázok! A falhoz lapulva araszolnánk, és az élmény koránt sem lenne olyan felhőtlen. A korlát jelenléte teszi lehetővé, hogy felszabadultan használd a függőfolyosót.

A szülő által felállított korlátok nem a szülő kényelmét hivatottak szolgálni, hanem a gyerek biztonságát (testi épségét) és együttműködő képességét (további taníthatóságát). A láthatatlan korlátokat pedig a fegyelmezés által tehetjük valóságosan érzékelhetővé a kisgyermek számára.

Bizalmi kapcsolat nélkül nincs fegyelmezés

Szeretném hangsúlyozni, hogy a fegyelmezés csak szeretetbe ágyazva, bensőséges, bizalmi szülő-gyerek kapcsolatban lehetséges, különben a kikényszerített “engedelmesség” csak külső viselkedés marad és nem belső hozzáállás. Ha a gyerekeid úgy érzik, hogy nem ismered őket mélységesen, nem érted meg őket iagzán, ha nem tekintenek hiteles embernek, ha nem fogadnak a bizalmukba, akkor előbb-utóbb máshol keresnek szeretetet és bizalmas tanácsadót maguknak, és csak a minimális látszatát fogják betartani annak, amire nevelni szeretted volna őket. Sajnos erre is láttam elég példát.

Legyél hiteles ember!

Nem attól leszel hiteles a gyerekeid szemében, ha tökéletesnek akarsz látszani! Hanem attól, ha az vagy, aki vagy! Ne játszd meg magad, ne játssz szerepet! Ha hibázol, vállald! Mondd meg nekik, hogy miben hibáztál, hogy mennyire sajnálod, és hogy hogyan fogod helyrehozni a hibádat.

Nincs értelme olyan dolgokat prédikálni a gyerekeknek, amelyeket te magad sem teszel meg. Ha életmódod arról árulkodik, hogy te is minden eszközzel érvényesíted saját érdekeidet másokkal szemben, akkor ők miért ne próbálják keresztülvinni a saját akaratukat minden lehetséges eszközzel?

Legyen értékrended!

Ha azt akarod, hogy a gyerekeid később majd kövessék az értékrendedet, akkor legyen értékrended, ami rád hamarabb vonatkozik, mint rájuk! Csak azt tudod továbbadni, amivel rendelkezel. Ha a saját értékrendedet is meghazudtoltad valamivel, ne bújj látszat álarc, magyarázkodás mögé, hanem alapozd meg újra a bizalmat.

Tartsd tiszteletben a gyermekedet! Ne sértsd meg az érzéseit!

Egy gyermek érzéseit legalább annyira komolyan kell venni és tiszteletben kell tartani, mint egy felnőttét. Mindig tisztelettel kezeld gyermekeidet! Soha ne nevesd ki, ne kicsinyeld le az ötleteit, alkotásait vagy törekvéseit! Arra vágysz, hogy nagyobb korában bizalommal legyen irántad? Gyermeked bizalmát kicsi korában kell megalapozni és fenntartani.

A kölcsönös tisztelet és bizalom meleg légkörén kívül rekedt fegyelmezés csak idegesíti és elidegeníti a gyermeket.

Fegyelmezz! Megéri! című könyvében Dr. James Dobson pszichológus leszögezi, hogy a jeges, rideg, megfélemlítő légkört teremtő szülői önkény és az érzéketlen, erőszakos, durva fenyítés jóvátehetetlen károkat okozhat; de pszichológusi praxisából vett példák sorozatával azt is bizonyítja, hogy a rosszul értelmezett szülői tolerancia legalább annyira elszomorító következményeket eredményez. Azokra az esetekre, amikor a csemete nem gyermekes felelőtlenségből, hanem dacos engedetlenségből fakadó kihívó (engedetlen) magatartást tanúsít, a szülő irányító szerepének megőrzése, illetve a szülő iránti tisztelet kialakításának érdekében minden esetben azonnali és határozott fellépést ajánl.

A szerző szerint a gyermekkornak az a legnagyobb ellentmondása, hogy a gyermek várja az irányítást, ugyanakkor ragaszkodik hozzá, hogy szülei kiérdemeljék rá a jogot. Amikor a szülők a kihívás pillanatában mégsem vállalják az irányító szerepet, csalódást okoznak gyermekeiknek.

________________________________________________
Hivatalos definíciók:

“A gyermek bántalmazása és elhanyagolása (rossz bánásmód) magában foglalja a fizikai és/vagy érzelmi rossz bánásmódot, a szexuális visszaélés, az elhanyagolás vagy hanyag bánásmód, a kereskedelmi vagy egyéb kizsákmányolás minden formáját, mely a gyermek egészségének, túlélésének, fejlődésének vagy méltóságának tényleges vagy potenciális sérelmét eredményezi egy olyan kapcsolat keretében, amely a felelősségen, bizalmon vagy hatalmon alapul.” - A WHO definíciója

“A test bántalmazásán olyan külső behatást kell érteni, amely a testen, vagy általában annak egy részén nyomokat visszahagyó sérülést okoz. A testi sértés megállapíthatóságának nem feltétele a fájdalomokozás, tekintve, hogy az emberi test anatómiai jellegzetességei következtében bizonyos körülmények között fájdalom nélkül is sérthető.” - Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium által 2004-ben kiadott, A gyermekvédelmi feladatot ellátó szervek szerepe és felelőssége a gyermekbántalmazás és elhanyagolás megelőzésére és kezelésére című módszertani füzet szerint

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (06-80-20-55-20; krizistelefon.hu) szerint:
“A családon belüli erőszak az, amikor a bántalmazó rendszeresen, vagy időnként a családjában (háztartásában) élő személy:

• testi épségét veszélyezteti,
• szexuálisan bántalmazza,
• személyes biztonságát veszélyezteti,
• emberi méltóságában megsérti,
• mindennapi életét tartósan vagy rendszeresen súlyosan zavarja, zaklatja.”

________________________________________________
A gyermek bántalmazásának jelei

A testi bántalmazás jelei: zúzódás arcon, testen, égési és forrázási sebek, törések, izületi sérülések, agy- és szemsérülések, belső sérülések, mérgezések

A lelki-érzelmi bántalmazás jelei: alacsony önértékelés, önbecsmérlő megjegyzések, önbizalom hiánya, gyakran közömbösség, érdektelenség, gátoltság

Az elhanyagolás jelei: a gyerek gyakran hiányzik az iskolából, öltözéke elhanyagolt, rossz fizikai állapotú, gyakran éhes, sokszor fáradékony
(forrás: krizistelefon.hu)

gyermeknevelés, fegyelmezés, testi fenyítés, bántalmazás, erőszak, verés, fenyítés, büntetés, agresszió, testi sértés