Hallgasd meg a gyermekedet

Gyereked odajön hozzád, hogy mondjon valamit, amikor te épp mással foglalkozol.

Mit csinálsz ilyenkor?

A saját értékéről tanul akkor, amikor hagyod ugyan, hogy mondja a magáét, de közben máson jár az eszed… vagy inkább megállsz, ránézel, és meghallgatod.

Ülj le mellé, vagy guggolj le hozzá, hogy szemtől szemben legyetek! Nézz a szemébe, fogd meg a kezét, és hallgasd! Ha csak pár percre is, de merülj el gyermeked világában – most azzal foglalkozz, ami őt érdekli. Igazán figyelj rá!

Fejezd ki, hogy érdekel: tegyél fel kérdéseket: „Mesélj még!”, és „És aztán mi történt?” vagy „Milyen érzés volt ez neked?” - mutasd meg neki, hogy igazán érdekel, amit mond. Oszd meg vele saját gondolataidat is, de ne tengj túl, ne prédikálj!

Fordulj teljes figyelmeddel gyermeked felé: hangolódj rá legbensőbb gondolataira, érzéseire!

Legyél türelmes: akkor sem fejezd be helyette megkezdett mondatait, ha lassan, vagy nehezen fejezi ki magát! Amikor gyermeked önként megnyílik előtted, és megosztja veled szívének egy zugát (függetlenül attól, hogy a téma a te felnőtt mérlegelésed szerint mennyire jelentős vagy jelentéktelen), ne használd ki az alkalmat arra, hogy javítgasd, korrigáld azt, ahogy beszél, vagy amit gondol.

A lehetőséget inkább arra igyekezz megragadni, hogy bíztasd, dícsérd meg a gyermekedet! Ne csak érezd, modd is ki: „Nagyon tetszik nekem ez a gondolat!” „Ez nagyszerű!” „Milyen jó ötleteid vannak!” „Büszke vagyok rád!” vagy: „Megértem, hogy ettől szomorú lettél.” „Ez tényleg ijesztő lehetett!” „Örülök, hogy el tudtad mondani.”

Minden alkalmat ragadj meg, hogy gyermeked biztosan tudja: az ő gondolatai, érzései, véleménye fontosak a számodra. Sőt, nagyon fontosak. Még a fenőtt fontos dolgaidnál is fontosabbak.

Figyelj oda a gyermekedre! Ne csak arra, hogy gondoskodj róla, ne csak arra, hogy mindene meglegyen… hanem rá, magára.

Ne érts félre: nem gondolom, hogy jó azt a hamis érzetet kelteni csemetéinkben, hogy értük kel fel a nap, és mi az ő szolgálatukra rendeltettünk ezen a földön. Nem arra bíztatlak, hogy önző kis zsarnokokat nevelj, akik lépten nyomon megszakítják a másokkal való beszélgetéseidet, rád másznak olyankor is, amikor erre kifejezetten nem bíztatod őket, cibálják a ruhádat, hisztiznek, és azt hiszik, hogy kutya kötelességed egész nap őket szórakoztatni, vagy gondoskodni a szórakoztatásukról. De erről majd később. Annyit azért leszögeznék, hogy nem azok a gyerekek lesznek önzők, csak magukra figyelők, követelődzők és másokat megérteni képtelenek, akik az élet természetes részeként nap mint nap megkapják szüleiktől és testvéreiktől ezt a fajta odafigyelést!

Bármilyen sűrű is az életed, bármennyire alkalmatlan is a pillanat: ha már egyszer anya, vagy apa lettél, tudj, akarj, tanulj meg megállni, és a figyelmedet odafordítani a gyermekedre! Érdeklődéssel, szereteted melegével, teljesen. Építsd ezt be a mindennapokba. Bánj így a pároddal is! Aztán nézd meg, hogyan beszélgetnek egymással a gyerekeid. És élvezd, amikor majd ők tesznek fel neked kérdéseket… milyen jó érzés lesz, hogy érdekli majd őket a világod.