A gyermek: tiszta lap, vagy csiszolatlan gyémánt?

Nem mindegy milyen elméleti alapra helyezkedünk, mielőtt mindennapjainkat egy új kis ember testi és szellemi táplálásával, gondozásával, formálásával kezdjük tölteni.

Más célokat tűzünk magunk elé, és másképp oldunk meg minden újabb “nevelési” helyzetet, ha szerintünk a gyermek tiszta lap, “akire” bármit írhatunk, és legfőbb feladatunk, hogy romlatlanságában, tökéletességében kár ne essék… és mást fogunk tenni, ha úgy véljük, hogy gyermekünk csiszolatlan gyémánt, akinek gondos, értő, gyöngéd megmunkálásra van szüksége ahhoz, hogy legszebb fényében ragyogjon, értékes emberré váljon.

A szocialista (kommunista) és a humanista gondolkodás szerint az ember alapvetően jó, romlatlan; csak a környezete rontja el. Közöttük a leglényegesebb különbség az, hogy amíg a szocialista gondolkodás az egyént a közösség alá rendeli, a humanisták szerint (a liberálisokhoz hasonlóan) az egyén jogain nem gázolhat át a közösség. A kommunizmus lényegében azért nem valósult meg, mert nem ismerte fel, hogy az ember legjobban önmagát szereti, és önszántából csak azt teszi, amit saját érdekének ismer fel; az egyenlők között mindig voltak „egyenlőbbek”.

“Amerikának ugyanannyit ártott a pszichoanalízis, mint a mi régiónknak a kommunizmus.” - Kopp Mária

A humanizmus sem ismeri el az emberi természet eme érdekvezérelt mivoltát. Azt mondja, hogy az ember jónak születik, és a környezet hatására romlik el.

Freud azt mondta, hogy az örömelv elfojtása áll a neurózisok hátterében. Ezek szerint, ha az ember föloldódna, akkor csupa öröm volna az élete.

Tragédiák egész sorából látjuk, hogy ez nem így van. Olyan világban élünk, ahol minden más, mint régen volt, nincsenek egyértelmű, megkérdőjelezhetetlen szerepek és helyzetek. Az egész amerikai nevelés – bevallják már – teljes csődhöz vezetett.
Aron Theben professzor, a kognitív viselkedésterápia kidolgozója, aki pszichoanalitikusként kezdte, állítja, hogy Amerikának ugyanannyit ártott a pszichoanalízis, mint a mi régiónknak a kommunizmus.
- Kopp Mária viselkedéskutató, Új Pedagógia Szemle, 2001-01

A liberális gondolkodás szerint az ember érdekvezérelt lény. Mai nyelven így fogalmazzák meg, amit a Biblia már évezredek óta mond: az ember bűnös.

A mai közgondolkodás a liberalizms és a humanizmus különös egyvelegét gondolja magától értetődőnek. Legtöbben alapvetően jónak tekintik a gyereket, mint Freud és dr. Spock, így nálunk még mindig felszálló ágban van az önmegvalósítást fő célul kitűző engedékeny, toleráns, az érzelmek és késztetések szabad kiélésére ösztönző “nevelés”. Célja, hogy a gyermekben rejlő lehetőségek minél teljesebben ki tudjanak bontakozni. A mai közgondolkodás ugyanakkor erősen individuális, tehát az egyén boldogulása, nem a közösségé a fő szempont. A pszichológusok és a pedagógusok többsége már felismerte, hogy a korlátok nélküli kibontakoztatás súlyos magatartászavarokat és boldogtalanságot okoz, és nem elősegíti, hanem akadályozza az egyén későbbi sikeres pályafutását. A szakemberek nagy része tehát már túl van ezen a Freud és Spock hatására elterjedt elképzelésen, de a közgondolkodás valószínűleg még sokáig nem fogja kivetni magából.

A gyermekekkel foglalkozó pszichológusok és pedagógusok már nem állítják a gyermeket angyali piedesztálra, és a következő nemzedékek nagy szerencséjére felfogja, hogy minden ember, így a gyerek is érdekei által vezérelt, azaz alapvetően önmagát “szereti”. Akárcsak egy kutyakölyköt, eleinte csak saját érdekei mentén lehet őt nevelni, azaz motiválni olyan együttműködésre, amiből később neki is jó származik. Emberi természetünk alapvető mozgatórugója a maga érintetlen, „neveletlen” (azaz szocializálatlan) mivoltában nem más, mint saját szükségletink és vágyaink, azaz a saját érdekünk.

Ezt tudja elméletben a liberalizmus, és ésszerűen számol vele a gazdaság, a politika területén.

A Bibliából merítő, önmagát többnyire konzervatívként címkéző keresztyén ember sem mást mond; talán többet, ha felfelé, a Teremtő irányába is lát.

A Biblia szemlélete az emberi természetről:

1. A saját lelkiismeretében minden ember tudja, mi a jó, és mi nem az.

“…akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt. Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe. Erről lelkiismeretük és egymást vádló vagy éppen védő gondolataik együtt tanúskodnak majd.”
(Római levél 2: 14-15)

A lelkiismeretünk tehát tudja, mi a jó, mert a teremtő Isten beleírta saját “törvényét”. Ezért van az, hogy a legtöbb ember világnézetétől függetlenül is nagyjából egyetért abban, hogy mi a jó és mi a rossz. Belül tudjuk, milyen mércének kellene megfelelnünk, és azt is, hogy legtöbbször nem felelünk meg ennek a mércének.

2. Egyetlen ember sem képes mindig és teljesen megfelelni a saját lelkiismeretébe írt törvénynek:

“Nincs különbség: mindenki vétkezett.”
(Római levél: 3:22-23)

Hitem szerint ebből az alaphelyzetből indul az ember.

Ahhoz tehát, hogy jól értelmezzük szülői feladatunkat, előbb meg kell értenünk, hogy egyrészt soha nem leszünk tökéletes szülők, másrészt pdig azt is, hogy ártatlan gyerekeink sem tökéletesek. Nevelésre, gondos gyémántcsiszolásra, megmunkálásra van szükségük, és ez a mi szülői feladatunk.

Ha kíváncsi vagy, milyen megoldást adott Isten az ember állapotára, olvasd el a fenti idézetek hátterét és az Isten által kínált megoldást itt:
Biblia, Római levél, 3. fejezet >>>

nevelés, liberális, humanista, szocialista, kommunista, keresztyén, bibliai, konzervatív, emberi természet, Biblia, emberkép, gyermek