Ki a tanköteles?

2008. június 19. - Pálhegyi Krisztina 


Gyereked, ha, ha az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget eléri, és a hatodik életévét az idén május 31-ig betölti, szeptembertől mehet iskolába.

A beiratkozás pontos dátumát az iskolákban illetve az óvodákban lehet megtudni –
általában április második felére esik a beíratás időpontja. A május 31. és augusztus 31. között született gyerekek is megkezdhetik tanulmányaikat, ha azt szakember is javasolja. A szeptember elseje után
születettek viszont csak a következő évben mehetnek iskolába.

A törvényi szerint az iskolaköteles korú gyereket a „lakóhely szerint területileg illetékes” általános iskola első osztályába mindenképpen be kell íratni, és ott kötelesek is felvenni a gyermekedet. Ennek adminisztratív okai vannak, ugyanis így minden gyermek nyomon követhető, nem marad ki senki a kötelező beiskolázásból. Ha másik iskolába fog járni a gyermeked, azt ebben a körzeti iskolában be kell jelentened, engedélyt azonban nem kell tőlük kérned.

Mivel a gyerekek fejlődése eltérő ütemű, és a szülőknek is különböző a véleménye az iskolakezdés ideális időpontjáról, a törvény lehetőséget ad arra, hogy a gyermeked egy évvel később kezdjen iskolába járni. Ezek alapján tehát annak a gyermeknek kötelező megkezdeni iskolai tanulmányait, aki a folyó évet megelőző év december 31.-éig betöltötte 6. életévét.

2008 szeptemberében tehát azoknak a gyerekeknek kell beülni az iskolapadba, akik 2007 december 31.-ig hatévesek lettek. Ők már nem várhatnak tovább.

Vélemények

Írd meg a véleményed!