Szokásos csapdák

51. Zsoltár - Dávid bűnbánó zsoltára, miután elrontotta a dolgot Betsabéval. Dávid is zsákutcába került, körül volt zárva. Körülfogták a sebei (lelki sérülései, amelyeket gyerek kora óta magával cipelt, amik meghatározták az énképét és gyöngévé tették a nőkkel kapcsolatban), a bűnei, és a feddés, amit Istentől kapott (Nátán próféta jól kiosztotta). Akkora fal volt előtte, amit nem tudott megmászni, amin nem tudott lyukat fúrni. Nem volt más ötlete, nem tudott már mit csinálni. És akkor felnézett Istenre.

Készen állt, hogy újra kezdje az életét Istennel, tisztán. A bűnét is képes volt a megfelelő összefüggésben látni.

v. 6. “Egyedül ellened vétkeztem.” (Isten ellen)
Rájött, hogy nem az volt a fő baj, amit tett, hanem az, hogy levette a tekintetét Istenről. Nem a megfelelő helyen (ezúttal Betsabénál) kereste a szeretetet, a biztonságot, és önmaga jelentőségének tudatát.

v. 12 “Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem.” Más szóval: szabadítsd meg a gondolatvilágomat azoktól a megszokott sémáktól, amiken ma is elindul és körbe-körbe jár az agyam. A szokásos érzelmi csapdáktól, a kőtől, amiben újra és újra megbotlom.

Szabad, új teremtmény vagyok. Csak megszokta az eszem a régi utakat, kiutakat, mókuskerekeket. De nem vagyok bezárva a mókuskerékbe. Nem vagyok kényszerpályán, nem kötözhetnek meg és nem uralkodhatnak rajtam a gyöngeségeim.